Előző bejegyzéseim egyikében már kitértem arra, hogy a diófa kifejezetten vízigényes növény, amely a hazai klíma viszonyok között 800-1000 mm csapadékot igényel évente. Amiről azonban nem volt szó, hogy a dió tavasztól késő nyárig igényli a legtöbb csapadékot, amikor hazánkban általában meleg és szárazság van.
Az első csapadékigényes időszak a május vége és a június eleje, amikor a következő év termőrügy kezdeményei alakulnak ki, tehát az ilyen időszakban való csapadék ellátottsággal a következő év biztonságos terméshozamának kedvezhetünk.
Ezt az időszakot követi a június eleje-közepe, amikor a dió csonthéja alakul ki, ha ekkor jó a csapadék ellátottság, akkor jó esély van arra, hogy méretes, piacos diónak legyen.
Végül a következő időszak a július vége és az augusztus, amikor a bél fejlődik ki a remélhetőleg megfelelő méretű csonthéjban, így az ebben időszakban kapott csapadékot a diófa nagy bélmennyiséggel hálja meg.
Hazai viszonyok között ritkán fordul elő, hogy a késő tavasz és a nyár kellően csapadékos legyen, ezért a diófa vízigényét locsolással kell kielégíteni. A véleményem szerint aszályos időszakban ez legalább havi egy jelentős beöntözést jelent. Nekünk nem áll módunkban csepegtetős rendszert kiépíteni, ezért úgy tervezzük, hogy száraz időszakban diófánként havonta 100-200 liter vízzel segítjük elő a megfelelő csapadék ellátottságot. Tehát a diófa (de ez igaz lehet bármilyen gyümölcsfára) esetében nem a sokszor kevés locsolás, hanem a kevésszer sok víz kilocsolás elvét javasoljuk követni.
A fenti időszakok mellett a diófa vízigényét akkor tudjuk hatékonyan kielégíteni, ha megfelelő időben elvégzett talajmunkával gondoskodunk arról, hogy a lehulló csapadék bejusson a talajba, majd a talaj lezárásával gondolkodunk arról, hogy ne jusson ki onnan. Ehhez hozzátartozik még, hogy kerüljünk mindenféle felesleges talajmunkát (főleg aszályos időszakban), mert a talaj forgatása, megnyitása mindig jelentős vízveszteséggel jár.
Esetünkben nem volt még példa arra, hogy a talajvíz olyan magasan állna, hogy belvizes lenne a terület, de a megfelelő csapadék ellátottság mellett a legfontosabb arról gondoskodni, hogy a diófa ne álljon a vízben. Ezt legnyilvánvalóbban úgy tudjuk elkerülni, hogy nem ültetjük belvíz veszélyes területre a diónkat, vagy ha így történt, akkor megfelelő árokrendszerrel kell gondoskodni a víz elvezetéséről.
Korábban is leírtam, hogy a dió fejlődésére a megfelelő vízellátottsága hat ki leginkább, hiszen a víz elengedhetetlen feltétele a talajban lévő tápanyagok felvételének. Éppen ezért különösen a vegetációs időszakban hozzá kell juttatni a diót egy kis plusz vízhez a rendszeres, jó minőségű és jó mennyiségű termés elérése érdekében.